2010. december 9., csütörtök

Hibakezelés




Szerintem rengeteg anyag van az interneten a hibakezelés fontosságáról, milyenségéről. Ezért most olyan dolgaimról írnék, amelyek nem annyira triviálisok, talán, azok, amelyek keserű tapasztalatok nyomán születtek meg.

A hibakezelés közös terület. Nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni. Előfordul, hogy a rendszerszervező, programozó, tesztelő, ügyfél képviselője ugyanazt a rendszert használja. Ennek nyomán nem karbantartott rendszereknél megfelelő keveredés is megjelenik majd.
Az egyik régebbi helyemen megdöbbenve vettem észre, hogy minden egyéb értesítés nélkül egy angol menedzser egy fél éve lezárt hibajegyet újranyitott, csak annyi megjegyzéssel, hogy újra priorizálási megbeszélés volt, kérjük ellenőrizni.
A rendszer megengedte neki, és nem volt egyéb lehetősége arra, hogy teszt eset futtatást kérjen - ugye, a teszt eset és a hibajegynek van egy közös szakasza, a lépések, amelyeket végre kell hajtani. Node, a hibajegy egy bizonyos rendszer állapotra, kiadásra vontakozik, így ne engedjük azt később újranyitni, csak azért hogy hasonló lépés sort hajtassunk végre a tesztelővel egy akár teljesen új verziójú alkalmazáson.

Definiáljunk tehát felhasználói csoportokat. Akár minden egyes csoport mellé leírva, hogy milyen területről érkeztek a tagok, kik azok, és milyen feladatot hajtanak végre, milyen szerepkört testesítenek meg a rendszer segítségével.

Minden egyes szerepkörnek jól rosszul értelmezett feladatrendszere van. Használjunk olyan hibajegy kezelő rendszert, amelyben van munkafolyamat definiálás, melyben az egyes lépések engedélyezését szerepkör tagsághoz tudjuk kötni - személyes kedvencem a JIRA.
Valamint ugyancsak hasznos lehet, jelentősen eltérő szerepek esetén, ha az eszköz megengedi, akár rejtsük el a mások által felvett hibajegyeket, ezáltal virtuálisan szeparált hibajegy adatbázisokat létrehozva, amelyeket megfelelő hozzáféréssel egyben lehet látni, kezelni - TestDirector - data hiding opció a defect managementben.
Tesztelés a gyakorlatban – A szakértő tesztelők lapja